Helyi Termék Karácsonyi vásár Zalaegerszegen

Kerüljön zalai helyi termék karácsonykor az asztalra, a dekorációba és az ajándékcsomagokba! – ez a célja a Helyi Termék Karácsonyi Vásárnak, amely Zalaegerszegen a Göcseji Tudásközpont – Helyi termék piac árkádjai alatt és a szabad téren kerül megrendezésre 2021. december 10-11-én.

A Helyi termék Karácsonyi Vásárt november 25-én délután – a vásár helyszínén – sajtótájékoztató keretében jelentette be Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke és Nikitscher Bernadette, a Göcseji Kézműves Egyesület elnöke.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kétnapos Helyi Termék Karácsonyi Vásár a „ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA” kiemelt projekt keretében kerül megszervezésre. A Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum elsődleges célja a zalai álláskeresők munkához jutásának támogatása, emellett a pályázati kiírás által nyújtott lehetőséggel élve a projektet megvalósító konzorcium vezetőjeként a Zala Megyei Önkormányzat vállalta helyi termék értékesítési akciók szervezését is – tájékoztatott Pácsonyi Imre.

Az értékesítési akciók legfőbb célja a tudatos térségi és helyi termék fogyasztás és vásárlás ösztönzése, melynek érdekében 2019 és 2021 között 20 alkalmas rendezvénysorozat került megszervezésre a megye számos településén. A rendezvénysorozat zárásaként 2021. december 10-én és 11-én Zalaegerszegen kerül megszervezésre a Helyi Termék Karácsonyi Vásár, a kétnapos rendezvény keretében legalább 30 zalai helyi termelő és 15 zalai kézműves bemutatkozására nyílik lehetőség.

A vásár szervezésének jogát pályázat útján a Göcseji Kézműves Egyesület nyerte el. Az egyesület célja a térség kézműves hagyományainak ápolása és átörökítése, tagjai kézművesek és kézműves élelmiszereket előállító kistermelők. Ez a vásár jó lehetőséget teremt a helyi termékek bemutatkozására, melyre szép számmal regisztráltak a termelők és kézművesek – vette át a szót Nikitscher Bernadette. A vásár a zalai termelők és kézművesek széles termékválasztékával várja az érdeklődőket. A vásárlók az ünnepi asztalra kerülő zöldség- és gyümölcskészítményeket, tejtermékeket vagy húsárut ugyanúgy megvásárolhatják, mint a természetes anyagokból készülő karácsonyi dekorációt vagy a karácsonyfa alá kerülő kézműves ajándékokat.

A szervezők igazi, hagyományos vásári hangulat kialakítására törekednek, ahol a látogatókat a termelők finomságaiból készült termékkóstoló várja, a gyerekeket pedig népi játszóház szórakoztatja. Az egyesület tervezi, hogy a jövőben rendszeresen szervez majd hasonló vásárokat a Göcseji Tudásközpont – Helyi Termék Piac területén.

A vásár szertettel vár minden érdeklődőt december 10-11-én a zalaegerszegi Piac téren!